5 érv a masszív, higiénikus öntöttmárvány mosdók és kádak mellett

Korunk innovációja az öntöttmárvány, mely korszakalkotóan új, egyedi formavilágot tesz lehetővé, emellett masszív és ha megsérül, könnyen javítható. Ebből a szinte tökéletesre fejlesztett alapanyagból kortárs szanitereket – főleg mosdókat, zuhanytálcát, illetve kádakat készítenek.

A cikket szerkesztette: IBDesign by Marmorin

Közel 30 éve került megalapításra a Marmorin első gyára. Az eltelt évtizedek nem csak a gyártási tapasztalatok miatt jelentősek, de azért is, mert ezalatt több olyan gyártástechnológiát és anyagösszetételt dolgoztak ki, aminek eredményeképpen most exkluzív minőségű és rendkívül kedvező tulajdonságokkal rendelkező mosdó, mosogató, kád, zuhanytálca darabokat  tudnak Önnek kínálni. Így a tartósság, a szennyeződések lerakódását megakadályozó, ellenálló felület, vagy a légbuborékok teljes mértékű kiküszöbölése mind olyan sajátos tulajdonság, amik révén egy időtálló és mégis praktikus terméket vihet otthonába.

Ha a fürdőszobai megoldásokról beszélünk, akkor mindenképpen meg kell említeni, hogy a Marmorin mosdók öntött márvány alapanyaga többek között azt is lehetővé teszi, hogy fényes illetve matt felületű termékeket egyaránt megtaláljon kínálatukban. Az öntött márvány alapanyagú termékek kellemes lágy tapintású, nem hideg felületet biztosítanak. A széles forma- és méretválaszték nem csak a már megszokott típusokat, de speciális változatokat is jelent. A könnyű beépíthetőség mellett a használat során a könnyű tisztántarthatóság is fontos szempont, amikor a Marmorin mosdó, zuhanytálca, vagy akár fürdőkád megoldások mellett dönt.

A konyhai termékeik szembeötlő tulajdonsága az az ergonómiai tervezettség, ami által igazán kényelmes mindennapi használatot biztosít tulajdonosának. Természetesen a konyhában is olyan elemeket szeretnének látni, amelyek nem csak praktikusak, de esztétikailag is ugyanolyan magas színvonalon teljesítenek. Így konyhai termékeik (mosogató, mosogatótálca) esetében is 12-féle színárnyalat közül választhat, arról nem is beszélve, hogy ezek mindegyikére jellemző a finom vonalvezetés, a letisztult formavilág. A letisztultság a mosogatók esetében nem csak esztétikai vonatkozású, hiszen a Marmorin által kifejlesztett magranit néven szabadalmaztatott anyagösszetétel arról is gondoskodik, hogy a szinte pórusmentes felületen semmiféle szennyeződés ne tapadhasson meg. Így valójában az Ön és környezetének higiéniájáról gondoskodik.

A Marmorin azokról sem feledkezik meg, akiknek a kiváló terméktulajdonságok mellett, vagy még azokat megelőzve is elsősorban a formatervezés, a design, az esztétikai különlegesség a döntő szempont a választásukban. Számukra kínálják az Álom kollekciót, amelynek képviselőit neves formatervezők alkották meg. A kollekció különlegességét bizonyítják azok az elnyert elismerések, díjak, amelyeket világszerte megszereztek már különböző megmérettetések során.

„A dizájn része a DNS-ünknek, és a design utáni szeretetünket három generáció óta hordozzuk magunkban. Folyamatosan követjük, mi történik a design világban, de nem csak megfigyelők vagyunk, hanem alkotók is.

Gyártási módszereink folyamatosan fejlődnek, hogy rugalmasabbak és egyediek legyenek. Filozófiánk arra épül, hogy minden a tervezéssel kezdődik. Termékeink  hatással vannak az életminőségre, és minden ember számára rendelkezésre kell állnia, függetlenül az igényeik sokféleségétől. Évekig szép termékeket készítettünk a belső formatervező stúdióban, valamint együttműködünk a legjobb lengyel tervezőkkel, rájöttünk, hogy ezeket a csodálatos teremékeket mindenki számára elérhetővé kell tennünk. Olyan szokatlan és univerzális termékeket hozunk létre, amelyek megkülönböztetnek minket a piaci szereplőktől. Minden lépésünknél arról árulkodik, hogy igenis van új a nap alatt.”

Kapcsolat
3D bemutatóterem
IBDesign by Marmorin

Nézzük meg néhány pontban összegyűjtve, hogy melyek ennek a nagyszerű anyagnak a legfőbb előnyei, és miért érdemes mellette döntenünk, ha kád, mosdó, esetleg zuhanytálca vásárlás előtt állunk?

1. Egyedülálló dizájn, formabontó műalkotások

Ezt az anyagot egy előre elkészített és megtervezett formába öntik, ezért az öntési eljárásnak köszönhetően szinte bármilyen formai megoldás kialakítható belőle. Egyedülálló dizájn mosdók, elegáns álló mosdók, különleges kialakítású, térben álló kádak valósíthatóak meg az öntöttmárvány anyagnak köszönhetően. Nem egy újkeletű technológiáról van szó: a lengyel Marmorin gyár például immár 35 esztendeje gyártja, sőt évről évre folyamatosan megújítja, továbbfejleszti ez az anyagot – az eddig DuroCoat® néven megismert anyag mind összetételét tekintve, mint pedig nevét illetően is változott: a Mineralicast® ugyanis számos további újításon, innováción esett át, még vastagabb, törhetetlenebb, ellenállóbb lett.

2. Extra sima, higiénikus felület

Az öntöttmárvány – azaz a kőzúzalék és műgyanta keverékből álló – termékek légmentesek, egyenletes, sima szerkezetüket szintén az öntési technológiának köszönhetik. Mivel mindegyik öntött réteg azonos sűrűséggel bír, így elkészült anyag felülete is hibátlan, tökéletesen sima lesz. Ez pedig nem csak ragyogó külsőt biztosít, hanem egy különlegesen higiénikus felületet is, melyen sokkal nehezebben tudnak megtapadni a baktériumok és a szennyeződések.

3. Kényelem mindenekfelett…

A magasfokú higiénia mellett még van valami, amit különösen ilyenkor, a hűvösebb, őszi – téli reggeleken fogunk tudni kiélvezni igazán. Ez pedig nem más, mint a kellemes, testmeleg felület. Ha egy öntöttmárvány kádban egy finom, habos, lazító fürdőt veszünk, annak vize is jóval később hűl majd ki, mint egy korábbi, hagyományos lemezkád esetén.

4. UV álló, nem kopik, nem törik…

Amit ebből a különleges, innovatív anyagból készítenek, annak a színe nem kopik, nem fakul, és UV fényre sem színeződik el. Ez azért fontos, mert nem csupán hófehér, hanem akár krémfehér, fekete, vagy színes mosdók is készülnek ebből az anyagból. Sőt, a Marmorin gyárnak is léteznek már ilyen termékei. Elfelejthetjük tehát a porcelán mosdóknál már jól ismert „pókhálószerű” repedést, ha véletlenül egy súlyosabb tárgyat ejtünk bele a mosdóba.

5. Vágható, fúrható, sőt javítható felület

A Marmorin termékek bizonyítottan, 35%-al tartósabbak más gyártók hasonló termékeihez képest, de ez nem minden, ugyanis javíthatóak is, akár a saját otthonunkban, saját kezünkkel! Az öntöttmárvány termékekhez egy saját javítókészletet is kínál a gyártó, melynek segítségével bárki meg tudja oldani a javítást, ha egy véletlen baleset, egy nehezebb tárgy beleejtése miatt lepattant egy darabka a felületről. Ezzel a javítással egy tökéletes, sima, az eredeti felülettel teljesen egybeolvadó, hibátlan végeredményt kapunk.

Kíváncsi a részletekre, szívesen megtudna még többet?

Vagy szeretné megtekinteni az egyedülálló öntöttmárvány specialitásokból készülő szépséges dizájn mosdókat, kádakat, esetleg egyedi formai vagy szín elképzelése van a fürdőszobába? Akkor térjen be bátran az IBDesign bemutatótermébe, ahol az IBD Magyarország Kft szakemberei készséggel és szakértelemmel állnak az Ön rendelkezésére!

2023. július 03.

3 gyakori, idegesítő otthoni probléma – és a megoldásuk

Így küszöbölhetjük ki a frusztráló gikszereket otthonunkban. A legszebb, legigényesebben kialakított otthonokban is előfordulhatnak olyan problémák, amelyek őrületbe kergetik az...

2023. június 21.

Ezzel az egyedülálló, bámulatos dizájnmegoldással új szintre emelheted a fürdőt!

Innovatív technológiával készülnek a lenyűgöző falpanelek, amelyek a vizes helyiségekben is tökéletesen működnek. A LICO két elképesztő falpanel-kollekciója a legújabb trendek...

2023. június 06.

Így lesz tökéletes és álomszép falad otthonodban

A falak meghatározzák az enteriőrt, ezáltal pedig a lakók hangulatát is. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk a részletekre – szerencsére költség- és időhatékonyan is ki lehet...