5 hiba, amit elkövetünk a csempe kiválasztásánál

Csempét választani számtalan szempont szerint lehet. Ami a legfőbb nehézséget adja, az paradox módon éppen a hatalmas, minden igényt és ízlést felölelő választék. Fontos a kopásállóság is, a felület textúrája, csúszásmentessége vagy fényessége – ha erre van szükség, pl. egy kisebb térben. Árban is nagyon eltérnek az egyes modellek – a drágább az esetek döntő többségében jobb is, de ez nem törvényszerű. Erről – és még számtalan más dologról – érdemes tehát megkérdezi a hozzáértő értékesítőket. Ám addig is, míg nem jutunk el egy fürdőszoba szaküzletbe, célszerű feltennünk magunknak 5 kérdést, és pontosan megválaszolni őket…

A cikket szerkesztette: Porcelanosa

​A PORCELANOSA gyár magasan kvalifikált, mely a termékei minőségén is megmutatkozik. A burkolatcsaládok letisztultak, naturálisak és minél inkább természetesek. A kő, a fa, a textilek textúrája élethűen jelenik meg a csempék és padlólapok felületén. Minden lapja élvágott, így pontosan, hajszálvékony fugával illeszthetőek. A tervezők játéka a lapok mintázata, egyes családoknál úgy alakítják ki, hogy a fuga egyáltalán nem látszik a lapok között, mert elrejti a mintázat. A Porcelanosa nem csak burkolatokat gyárt, hanem szanitereket és csaptelepeket is. Ha a Porcelanosa gyárcsoport kínálatából választ, akkor fürdőszobája elegáns lesz, időtálló és hosszú távra szóló.

 

Kapcsolat
Bemutatóterem
Porcelanosa

Ez az 5 kérdés igen nagy segítség lesz majd, hogy ne kelljen megbánnunk a választásunkat, és idő előtt visszavinni a csempét, melyet egy meggondolatlan döntéstől vezérelve tettünk a kosarunkba.

PORCELANOSA, DECO

1. Az első és legfontosabb kérdés: Hová kerül majd a csempe?

Sajnos, még mindig sokan követik el azt a hibát, hogy nem gondolják át, melyik helyiségbe – konyhába vagy a fürdőszobába – kerül majd a megvenni kívánt csempe, így milyen kopásállóságra, csúszásmentességre kell ügyelni annak kiválasztásakor. Konyhába például lényeges a könnyen tisztítható felületre gondolni, míg a fürdőszoba inkább a csúszásmentes felületű padlóburkolatot kívánja meg. Nem mindegy továbbá az sem, hogy az adott helyiség mekkora alapterülettel rendelkezik és mennyire világos. Kicsi, sötét fürdőszobát – akármennyire divatos is – nem ajánlott az egyébként tényleg szépséges antracit vagy csokoládé színekkel burkolni, hiszen még szűkebbnek, szinte nyomasztónak is hathat a helyiség. Ezeket hagyjuk meg inkább a tágas, nagyméretű terek számára, és még itt is érdemes ügyelni a jól megtervezett világításra.



Fotó: Deseginboom magazin – Zaha Hadid sztárépítész fürdőszoba terve, Porcelanosa burkolatokkal

2. Mintás vagy egyszínű legyen? Hogyan találhatom el a helyes arányt, ha a kettőt ötvözni szeretném?

Még ma is jól megfigyelhető a két véglet: a szürke, homogén, színtelen, egyszóval már-már lehangolóan unalmas enteriőrök, és a túl élénk, harsány, szinte szemet bántó színválasztás…

A csempék ma már számtalan egyedi mintával, akár önmagukban mintás változatokban is rendelhetők, de lehet akár csak egy-egy sávban minta, vagy a dekorcsempék és a díszcsíkok is lehetnek színesek vagy mintásak – ezekkel is remekül fel tudjuk dobni a helyiséget. Az, hogy milyen lesz az összhatás, éppen a minták nagyságától függ: a nagyobb minták drámai, a kisebbek finomabb hatást keltenek. Az egyszínű még mindig nagy divat, ám a semleges, homogén árnyalatú falakat, falsíkokat érdemes feldobni egy jól eltalált mintasávval. Ezeket a mai burkolatgyártók kínálatában, ha nem vagyunk elég merészek, az élénk színek mellett megtaláljuk homogénebb, semlegesebb összeállításokban is.



Fotó: PORCELANOSA – PARK ANTIQUE GREY

3. És a csempe mérete? Fontos kérdés, de épp ilyen fontos a hozzá illő, megfelelő segédanyag is!

Vajon mekkora csempe legyen? Az óriás méretű most nagyon divatos, és szépen egybemossa a síkokat, ezáltal optikailag tágasabbnak látjuk a tereket is. A kisebb méretű csempék pedig kezdenek újra divatba jönni, és egyre izgalmasabb, látványosabb forma – és színvilágban találkozhatunk velük. Akár a nagy csempe mellé, dekorációs céllal is alkalmazhatjuk őket, mint ahogyan a mozaikcsempéket, vagy a hagyományostól eltérő, hosszúkás fajtákat, melyekkel játékossá, érdekessé tehető egy-egy kiemelt falfelület.



Fotó: PORCELANOSA, ARCHELLO – WHITE & COLORS

Sőt, a kisebb és nagyobb csempék váltakozása is nagyon divatos – akár egy falon belül is. A nagyméretű, óriás csempelapok előnye az is, hogy ezekkel – épp a méretüknél fogva – gyorsabban halad a burkolás. Pontosabbak a vágások, kevesebb anyag megy a selejtbe, nem beszélve arról, hogy valóban tágasabbnak tűnik tőle a helyiség, hiszen nem osztja úgy meg a síkokat, és még a fugából is kevesebb kell!



Fotó: PORCELANOSA, VANITIES

Hátránya viszont, hogy kizárólag hozzáértő, profi burkoló tudja szépen lerakni, és a nagy csempékhez megfelelő minőségű segédanyag, ragasztó, szigetelés kérdésére külön ügyelni kell. Ezt sokan elvétik, utána pedig panaszkodnak, hogy ez a csempe rossz minőségű, vetemedik, stb… Pedig a legtöbb esetben nem a csempe a hibás, hanem a kispórolt anyagok, és a nem megfelelő burkolási technika.

4. Ár és minőség kérdése – gondoljunk a jövőre is…

Nagyon eltérő csempeárakkal találkozhatunk, azonban jó, ha tudjuk, hogy az ár az esetek nagy részében a minőséget is jelöli. A nagyobb csempeszalonok például ügyelnek arra, hogy több árkategóriában is tartsanak készleten csempéket, padlólapokat – ahogyan a már kifutó modelleket, néhány évvel ezelőtti kollekciókat is leakciózzák, így egy komolyabb márkához is egészen jutányos áron hozzájuthatunk, ha figyeljük az akciókat, feliratkozunk a hírlevelekre. Ennek ellenére érdemes végiggondolni azt is, hogy a kiválasztott modell évek múltán is beszerezhető lesz-e, vagy pedig érdemes eleve egy kicsivel többet rendelni, gondolva egy későbbi bontás, egy esetleges csőtörés, vagy bármilyen javítás esetére – hogy ne kelljen majd teljesen újraburkolni a fürdőszobát.



Fotó: PORCELANOSA, DECO

Ha pedig az árakról érdeklődünk, sokszor azt rontjuk el, hogy csupán az alapcsempe árát tudakoljuk meg, pedig a mintás darabok, díszcsíkok, dekorok akár a többszörösére is emelhetik az összköltséget. Fontos az is, hogy rászámoljuk azt a plusz 1-2 dobozt a ténylegesen szükséges mennyiségre, már csak azért is, mert a szállításnál vagy a burkolás során történő vágásnál is sérülhetnek a lapok, és egyébként is jó, ha van belőle tartalék.

 

5. Stíluskavalkád, de a rosszabbik fajtából – avagy: Fontos, milyen környezetbe kerül a választott csempe?

Személyes ízlésvilágunk, a lakás, illetve a ház stílusa, a választott bútorok, kiegészítők színvilága, anyaga és elrendezése mind-mind befolyásolják, hogy milyen csempe illik az adott környezetbe, a helyiség atmoszférájába. Jól tesszük ugyanis, ha nemcsak a csempét, hanem a teljes környezetet megnézzük, illetve végiggondoljuk, mielőtt döntenénk egy bizonyos modell mellett. Sokan követik el azt a hibát, hogy beleszeretnek egy csempébe, és modern térbe, modern, krómozott, szögletes kiegészítők mellé is beválasztják a klasszikus vagy a vintázs darabokat, csak mert az tetszett meg.

Érdemes tehát még a legelején eldönteni a stílust, vagy – ha csak átalakítunk – akkor a már meglévő stílust behatárolni, és ahhoz kiválasztani a burkolóanyagot, berendezési tárgyakat és az apróbb kiegészítőket.



Fotó: PORCELANOSA VINTAGE BY YONOH/Antic Colonial

A VS Fürdőszoba üzletei profi látványtervezéssel, hozzáértő, jó ízlésű munkatársakkal várják Önt – de ha nem biztos a dolgában, akkor akár lakberendező partnereink közül is tudnak Önnek ajánlani, hogy otthona egyszerre szép, és praktikus is lehessen, és a legjobbat hozhassa ki a meglévő lehetőségekből.

Ha pedig rendszeresen olvas bennünket, akkor a következő hetekben a stílusok rejtelmeibe is beavatjuk – hiszen a modern fürdőszoba, a vintázs fürdőszoba, a rusztikus vagy épp a klasszikus fürdőszoba mind más-más atmoszférát, más-más hangulatot teremt az otthonunkban, és persze, valamennyinek megvan a maga sajátossága is…

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...