Légies elegancia egy nagyvárosi tetőtérben

Vargyai Viktória az idei Style&Draw pályázatában – és persze munkáiban is – la sokféleséget, sokoldalúságot hangsúlyozza. Büszkén vallja, ő tereket tervez: sokféle embernek, sokféle teret. Úgy véli, a praktikum és az esztétikum összhangja biztosítja leginkább a terek harmóniáját, legyen az akár egy otthon, egy munkahely, vagy egy kellemes vendéglátó helyiség. A légiesség és a természetes elemek megjelenítése pedig mindenképpen harmonikus környezetet teremt korunkban.

Viktória jól tudja, a harmonikus terek iránti célunk nem valósulhat meg csupán légből kapott ötletek alapján, ezt egy alaposan átgondolt, mindenre kiterjedő, kreatív együttműködés alapozhatja meg, mint amilyen ideális esetben egy jól együttműködő megbízó és egy kreatív, minden részletre figyelmes lakberendező együttműködése.

Viktória itt, ennél a pályázati munkánál egy 56 négyzetméter alapterületű tetőtéri lakás berendezését kapta megbízásként, ahol képzeletbeli megbízója, a lakás tulajdonosa egy jól szituált, 29 éves pszichológus hölgy, aki szakmájában egyre sikeresebb, ebből adódóan igen elfoglalt, sokat dolgozik.

Elegáns rendelője a lakástól mindössze 15 percre található, ahová gyalog jár. Hobbija a divat, emellett pedig elkötelezett természetvédő. Otthonának kialakításánál fontos szempont volt, hogy a pihenés, feltöltődés mellett a vendégfogadásnak is megfelelő tere legyen, hiszen kiterjedt baráti körrel rendelkezik. Újabban egyre gyakrabban főz, a konyha tervezésére ezért kiemelt hangsúlyt helyeztünk a tervezés során – meséli.

A lakás tájolása kedvezőnek mondható, a bejárat az északi oldalon van. A nagy ablak és a terasz nyugati tájolásúak, így viszonylag kellemes mennyiségű fény jut be a lakásba. A nappali ablakai nyugatra, míg a hálószobáé keletre néznek.

A térszervezésnél sok dolgot adottságként kellett kezelni. A konyha és a vizesblokkok helyén nem lehetett változtatni, így az egyes életterek elhelyezése tulajdonképpen determinált volt.

Nem volt persze kérdés, hol legyen a nappali, a hálószoba, a konyha – ám volt viszont, ami okozott a tervezés során nem kis fejtörést. Az egyik ilyen a fürdőszoba, míg a másik kihívást jelentő tényező a lakás igényekhez mérten kicsiny alapterület, illetve a tetőtér által adott szűk terek voltak.

Szerettük volna a térérzet növelése okán megnyitni a tereket, oly módon, hogy az egyes funkciók jól elkülönüljenek, miközben a fény mégis szabadon be tudja járni a lakás tereit. Ennek érdekében több falat is megszüntettünk, a két szobát összenyitottuk, a zárt közlekedő folyosó szintén megszüntetésre került – meséli Viktória.

Az egységes burkolathasználat szintén a tágasabbnak tűnő tér-érzethez járul hozzá: a hálószoba-fürdőblokk intim zónák kivételével valamennyi helyiségbe a DREAMFLOOR által forgalmazott, világos tölgyfa színű Egger vízálló laminált padlóját fektettük le.

Az egyes funkciókat szétválasztottuk ugyan, azonban a kelet és a nyugat nem került teljes elkülönítésre – mivel az intim zónát részben egy üvegajtóval választottuk el a közösségi résztől.

Ahogy belépünk a lakásba, rögtön egy közlekedő folyosóra érkezünk. Innen balra nyílik a mellékhelyiség, ahol helyet kapott a mosó-, és szárítógép is.

Innen tovább haladva a hálószobába jutunk, amely szoros kapcsolatban van egy kis otthoni wellness részleggel, stílusos fürdőszobával, ahol a RAVAK luxus színvonalú pihenést szolgáló szabadon álló Freedom O kádja került elhelyezésre.

A kád mellett egy mosdó is helyet kapott, tükörrel és kellemes hangulatvilágítással. Itt a hölgytulajdonos kényelmesen elkészítheti reggeli, vagy akár esti sminkjét is – ez egyébként a lakás legintimebb zuga.

A hálóba egy kényelmes, tágas férőhellyel rendelkező ágy került be, az Art and Design-tól (Poliform – Kelly), valamint helyet kapott itt még egy Egger bútorlapokból összeállított, egyedi tervezésű nyitott gardróbszekrény tükörrel, melynek segítségével az öltözködésére igényes hölgy minden reggel könnyen rátalálhat a megfelelő összeállításra.

A hálószoba másik ajtaja – a fény megnyitásának érdekében – egy Hofstadter üvegajtó lett, ezzel lett leválasztva az intim tér közösségi zónáktól.

A bejárattól egyenesen tovább haladva az előszobában találjuk magunkat, ahol az egyedi tervezésű beépített szekrény diszkréten és kényelmesen rejti el a tulajdonos kabátjait, cipőit, valamint az adott évszakban éppen nem használatos ruhákat, a bőröndöket és a takarító eszközöket.

Emellett egy praktikus kialakítású pad gondoskodik a kényelmes elindulásról és megérkezésről, illetve a vendégkabátok tárolására is jut bőven itt hely.

Jobbra, majd egyenesen továbbhaladva a közösségi térbe, a nappali-konyha-étkező egybefonódó nyitott terébe érkezünk.

A nappali egy stílusos, egyedi tervezésű függöny-jellegű térelválasztóval került leválasztásra.

A szép Poliform Tribeca kanapét az Art and Design-tól vásárolta meg ide a tulajdonos, mely nem csupán mutatós, de rendkívül kényelmes is.

Ezt a kis sarkot otthonossá leginkább az elektromos kandalló melegséget adó hangulata varázsolja, melynek kialakításához egy 20 centis sávot ugyan le kellett csípni a térből, viszont még egy kisebb könyvespolc is született általa.

A lakás leghangsúlyosabb része a konyha, melyet a FOREST által forgalmazott Egger bútorlapokból egyedileg terveztünk meg. Nagy hangsúlyt helyeztünk a konyha korszerű, minden igényt kielégítő kialakítására.

A Whirlpool modern konyhagépei (páraelszívó, hűtő, sütő, mikrohullámú sütő, elektromos főzőlap), a Marmorin dupla mosogató medencéje, valamint a korszerű KLUDI mosogató csaptelep is hűen képviseli a korszerű, mai trendeket, és az igényes minőséget.

Az étkező bútorzata szintén az Art and Design kínálatából, valamint az olasz Poliform elegáns termékeiből került kiválasztásra.

Innen, a nappali-étkező teréből jutunk ki a közel 15 nm-es grillteraszra, melynek pazar panorámáját kényelmesen élvezhetjük a SpaTrend Luxor kerti bútorcsaládjából, a finom és ízletes vacsorákról pedig a Broil-King kerti gázgrill gondoskodik. A terasz padlózatát, illetve a lakás külső falát a Kő-tárból választott gyönyörű ’travertin light’ mészkővel burkoltuk – meséli Viki.

A lakás természetesen korszerű és letisztult megjelenésű nyílászárókat is kapott: a teraszajtó és a bejárati ajtó INTERNORM, a tetőablakok a Fakro termékei, míg a beltéri ajtók a HOFSTADTER cégtől kerültek kiválasztásra. A külső nyílászárók beépített árnyékolóval (redőnnyel, illetve rolóval) lettek felszerelve, melynek következtében a lakásba jutó fény jól szabályozható.

Fontos kívánság volt még megbízói részről a világítás korszerű megoldása is. Természetesen valamennyi helyiség kapott egy központi világítást, ezt a legtöbb helyen ízlésesen, diszkréten beépített mennyezeti spotlámpák biztosítják.

Hangsúlyosabb, elegáns lámpatestek inkább a helyi megvilágításban vesznek részt: a hálóban, illetve az étkezőben, a tükrök közelében. A dekoratív lámpatesteket az ELTER kínálatából válogattuk.

A társasházban házközponti fűtés van, ehhez az egész lakásba a Zehnder mutatós és stílusos design radiátorait választottuk valamennyi helyiségbe.

A megbízó hölgy új otthona összességében alapvetően a mai, modern kortárs stílusban lett berendezve, ahol az olasz eleganciát a skandináv letisztultsággal párosítottuk.

Ehhez a keretet az egyszerű és letisztult formák biztosítják (mint a minimál stílusú bútordarabok és nyílászárók), valamint a padló és a fal is visszafogott, világos színvilágú.

Az összhatást a konyhában és a fürdőszobában egyaránt megjelenő szürkés árnyalatú, beton-hatású falburkolatok egyszerűsége mellett a luxus kényelmet sugárzó puha bútordarabok (kanapé, ágy, fotel) és a praktikusan berendezett konyha együttese teremtik meg, egy kellemesen otthonos kis tetőtéri fészek hangulatát varázsolva a helyszínre.

Az elegáns olasz bútorok pedig nem csupán kényelemet, hanem eleganciát is sugároznak, melyekhez a megfelelő igényességgel kiválasztott világítótestek légiessége teszi fel a pontot az i-re.

A lakás ugyan nincs telezsúfolva bútorokkal, azonban rengeteg egyedi tervezésű, beépített tároló került kialakításra. A berendezés igény szerint jó minőségű, közép-, és felső árkategóriás darabokból került összeállításra – magyarázza a tervező.

A színek (natúr tölgy, fehér, bézs, szürke, vízkék) megválasztásával egyrészt arra törekedtünk, hogy légiességet csempésszünk az egyébként szűk térbe, másrészt pedig a természet szeretetét is hangsúlyozzuk. Ez utóbbira utalnak a több helyütt is megjelenő fa és madár motívumok – melyek a  térelválasztón, a tapétán, illetve a dekorációs elemeken, kiegészítőkön szépen visszaköszönnek.

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...