2019-es JÖVŐ OTTHONAI ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT AZ ÉPÍTÉSZ HÁZA

A NYERTESEKET HIRDETTÜNK!

ÖSSZEFOGLALÓ A JÖVŐ OTTHONAI PÁLYÁZAT 2019. DÍJÁTADÓJÁRÓL.

A díjátadóról itt olvashat bővebben

Jövő Otthonai építész ötletpályázatára , melynek témája "Vidéki ház Kisszékelyben" összesen 43 pályamű érkezett. A szakmai zsűri kiválasztotta a nyerteseket illetve a különdíjasokat. Gratulálunk a nyerteseknek

„...itt az erdőn túl nem olyan messze van

egy kis falu, Kisszékelynek hívják, és ott

nekünk van egy kis házunk, és oda el

lehet néha bújni. Olyan, mintha egy

fatörzsbe bújna az ember.” Lázár Ervin

1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA

Style&Home Kft. ( 7082 Kisszékely, Szabadság utca 20.), továbbiakban Kiíró.

A 2016-ban indult tervpályázat-sorozat folytatásaként, a Style&Home Kft. által életre hívott OTTHONNEKED összefogás nyílt titkos ötletpályázatot hirdet építészek, valamint építész hallgatók számára. A fenntarthatóság, mint az első pályázatban megfogalmazott cél és  problémafelvetés az idei pályázatban is központi szerepet játszik. Az általános tematika mellett jelen kiírás az előző pályázatok teoretikus témaválasztása után egy konkrét helyszínre épülő lakóház ötletpályázati terveinek elkészítéséről szól.

2. A PÁLYÁZAT CÉLJA

A pályázat Kiírója és Támogatói számára a korszerű és hosszútávon fenntartható, otthonos házak és lakások építése elsődleges fontossággal bír. Az ehhez szükséges szakembergárda, köztük kiemelten az építészek szakmai támogatása nélkülözhetetlen feladat. Ezért a pályázat sorozat általános célja továbbra is az, hogy az építészek és az építőipar szorosabb együttműködését elősegítse.

A motivált, kreatív alkotók legszélesebb körének megszólítása érdekében a pályázaton való részvételre a Kiírók ezúttal is egyaránt várják a szakmai pályafutásuk elején járó építészhallgatókat és a praktizáló építészeket.

A fenti általános célon túl az idei pályázat az előzőektől eltérően konkrét helyszínre és konkrét megrendelő számára szeretne a beérkező pályamunkákkal egy későbbi beruházáshoz segítséget nyújtani. Az ötletpályázaton nyertes vagy díjazott minden pályamű szerzője lehetőséget kaphat arra, hogy a leendő megrendelővel a továbbtervezésről, majd pedig az engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítéséről tárgyaljon.

Jelen építészeti pályázat eredményhirdetése után és annak ismeretében a Kiírók szeretnének elindítani egy belsőépítészeti ötletpályázatot is, melynek témája a kisszékelyi lakóház enteriőr tervezése lesz. Ehhez a pályázathoz, mint kiindulási tervezési feltételt, a Kiírók szeretnének kiválasztani és felhasználni az építészeti ötletpályázat nyertes pályaműveiből két lakóháztervet.

Nem utolsó sorban pedig a pályázatnak az is a kifejezett célja, hogy a kis Tolna megyei falura ráirányítsa az építészeti örökségre és a természeti értékekre érzékeny alkotók figyelmét.

3. A PÁLYÁZATOT TÁMOGATÓ CÉGEK:

Arezzo Design Kft., Barabás Téglakő Kft., Budatech Kft, Eglo Lux Kft., Elko Ep, ForestHungary, Hörmann Hungária Kft., IBD Magyarország , Internorm, Kaercher Hungaria, Kávé és Hűtő Profit Kft., Kludi Szerelvények Kft., Mapei Kft., Nordinova Energy Kft. , Palatinus'94 Kft. , Rigips Divízió - Saint-Gobain Construction Hungary Kft., SpaTrend, PPG Trilak Kft. , VS Fürdőszoba,

A korábbi pályázatokhoz hasonlóan a támogató cégek a kiírásban megjelölt kapcsolattartón keresztül a pályázati idő alatt a termékeikről és az innovatív technológiáikról konzultációs lehetőséget biztosítanak. Mivel a pályázók valós tervezési helyszínre megvalósuló ház tervein fognak dolgozni, ezért ez a szakmai támogatás kiemelt fontosságú lehet. Az így létrejövő tudástérben a kiírásnak megfelelő pályamunkáknak a korszerű lakóházakkal szemben támasztott építészeti elvárásokon túl az épületszerkezet, épületgépészet, energetika, hulladékkezelés, akadálymentesítés, járműtárolás, villamosellátás fenntartható kritériumainak is meg kell felelniük.

4. A PÁLYÁZAT TÁRGYA

A Jövő Otthonai ötletpályázat idei kiírásának tárgya Kisszékely település  belterületén, egy eddig beépítetlen, korábban művelés alatt álló  telken négyfős család számára vidéki lakóház, nyaraló tervezése.

A Kiíró a pályázat-sorozat szellemiségének megfelelően olyan terveket vár, melyek a fenntarthatóság, energiatudatosság, helyénvalóság fogalmához az építészet felől közelítenek, integrálva a tér- és formaalkotásba a Kiíró által biztosított építőipari innovációkat is.

Emellett fontos koncepcionális elvárás, hogy a család személyes igényeinek kielégítésén túl a pályamunkák reflektáljanak a kisszékelyi, illetve általánosabban, a mai magyarországi vidéki létformák jelentette társadalmi és építészeti kihívásokra is. A pályamunkák tegyenek kísérletet előremutató és követendő létminták és a hozzá tartozó épített környezet és lakóterek megteremtésére.

5. A PÁLYÁZAT JELLEGE, FORMÁJA

A tervpályázat nyílt, titkos építészeti ötletpályázat.

6. RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI, KATEGÓRIÁK

A pályázaton való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a pályázat honlapján lehet megtenni (www.otthonneked.hu). A résztvevőkre vonatkoznak a Magyar Építész Kamara pályázati előírásai és feltételrendszere. A pályázat két kategóriája:

    I. kategória - szakirányú egyetemi oktatásban résztvevő, diplomával még nem rendelkező hallgató

   II. kategória - minden építész, építőművész, építészmérnöki diplomával rendelkező tervező

 

7. A LEBONYOLÍTÁS IDŐTÁBLÁZATA

  • Tervpályázat meghirdetése: 2019. február 6.
  • Pályázat feltöltésének lehetősége: 2019. február 18-tól https://otthonneked.hu/palyazatok/ oldalon
  • Helyszínbejárás: 2019. március 2. 10.00, előzetes jelentkezés az info@otthonneked.hu e-mail címen szükséges. (egyéni bejelentkezés esetén kérjük, info@otthonneked.hu e-mail címen jelezze igényét)
  • Kérdések határideje: 2019. március 29. (info@otthonneked.hu címre küldve)
  • Kérdésekre adott válaszok határideje: 2019. április 3.
  • Pályaművek beérkezésének határideje: 2019. május 6. 23.59.59
  • Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2019. május vége, későbbi pontosítással. Nem később, mint 2019. június 21.
Az eredményhirdetés részleteiről a regisztráltakat minden esetben e-mailben értesítjük, valamint a www.otthonneked.hu weboldalon közzé tesszük.

8. A HELYSZÍNI SZEMLE, A KIÍRÁSSAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK, A DOKUMENTÁCIÓ VÉGLEGESÍTÉSE

A helyszíni szemle helyét és időpontját az időtáblázat tartalmazza. A kérdések és válaszok határidejének lejárta után kerül sor a tervpályázati kiírás véglegesítésére.

9. A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ELÉRÉSE

 

10. A PÁLYAMŰVEK BENYÚJTÁSA

A pályaművek benyújtása a regisztrált pályázóknak a későbbiekben megadott feltöltési helyre online módon történik (feltöltőfelület február 18-tól elérhető a https://otthonneked.hu/palyazatok/ oldalon). Ennek részleteiről legkésőbb a végleges kiírás időpontjában tájékoztatást adnak a Kiírók.

11. A BÍRÁLÓBIZOTTSÁG ÖSSZETÉTELE

  • Czigány Tamás DLA Ybl-díjas építész, győri Széchenyi István Egyetem, Épülettervezési Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
  • Marián Balázs DLA építész, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója
  • Szabó Levente DLA, Ybl-díjas építész építész, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszék, habil. Egyetemi docens
  • Szentirmai Tamás DLA építész, Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens
  • U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész, a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője, egyetemi docens
A bírálóbizottság munkájában a cégek konzulensei, mint szakértők vesznek részt.

12. BÍRÁLATI SZEMPONTOK

  • Építészeti minőség
  • A kiírásnak való megfelelés
  • Előremutató építészeti gondolkodásmód
  • A pályamunka grafikai minősége, kidolgozottsága
  • A támogatók termékeinek újszerű alkalmazása

13. A PÁLYAMŰVEK DÍJAZÁSA

Kategóriánként az első három helyezett pénzdíjazásban részesül. Ezen felül a Kiíró és támogató cégek különdíjakat is kiosztanak az általuk kiemelkedőnek ítélt pályamunkák szerzőinek. Ennek feltöltése folyamatos.

13.1. Pénzdíjak

A pályázat összdíjazása: nettó 1.900.000. Ft
  • I. Kategória
  1. díj: 250.000 Ft
  2. díj: 150.000 Ft
  3. díj: 100.000 Ft
  • II. Kategória
  1. díj: 800.000 Ft
  2. díj: 400.000 Ft
  3. díj: 200.000 Ft

13.2. Különdíj

Hörmann által felajánlott különdíj: A leginnovatívabb Hörmann termékfelhasználást tartalmazó pályázat tervezőjének 2 éjszakás 2 főre szóló meghívást ajánlunk fel a  Rogner Bad Blumau Wellnes Hotelbe.

Stájerország termál régiójának szívében található a Rogner Bad Blumau, mely nem csak egy wellness hotel, hanem egy "Gesamtkunstwerk" ("teljes műalkotás"), melyet a híres osztrák építész Friedensreich Hundertwasser tervezett. (A Rogner Bad Blumau önmaga egy felfedezés. A mezőkkel és rétekkel körülvett leveles tetők, kerek formák, színes homlokzatok és arany kupolák egy élő műalkotást hoznak létre. Az egyedülálló Vulkania ásványi forrás vulkáni eredetű, mely a Vulkania-gyógytóból gyűjti vizét és víz alatti zenével csábít. A forrás vize olyan, mint a selyem. A 2400 különböző ablak és 330 oszlop mellett a szálloda medencével, a termál részlegen pedig 11 különböző beltéri és kültéri medencével, pezsgőfürdőkkel, hullám- és gyermek medencékkel, a Melchior ásványvíz- forrással, többféle szaunával és relaxációs szobával várja vendégeit.

Kisszékely Község Önkormányzatának különdíja: 2 éjszakás hétvége 2 fő részére Vendégházban Kisszékelyen  

14. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE

Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2019. május vége, későbbi pontosítással, de nem később, mint 2019. június 21. Az eredményhirdetés részleteiről a regisztráltakat minden esetben e-mailben értesítjük, valamint a www.otthonneked.hu weboldalon közzé tesszük.

15. A PÁLYAMŰVEK ÉS A PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK FELHASZNÁLÁSA

Kiírók a nyertes vagy díjazott pályázókat meghívhatják ajánlattételre a továbbtervezésre vonatkozólag. A tervezési díj megállapításakor a Magyar Építész Kamara ajánlása a mértékadó.

A pályázat kiírása, eredményhirdetése, nyertesei a Kiíró médiapartnerei révén publikálásra kerülnek, valamint a Pályázat nyerteseivel a szaksajtóban interjú megjelenése is várható.

A Kiírók kérik a jelen pályázaton induló építészeket és építész hallgatókat, hogy a pályamunkájuk beadásakor nyilatkozzanak arról, hogy hozzájárulnak-e a későbbiekben kiírásra kerülő enteriőr pályázaton művük felhasználásához.

 

RÉSZLETES PROGRAM

1. A TERVEZÉSI FELADAT

A feladat olyan lakóépület, hétvégi ház megtervezése, mely a Család számára szezonálisan kikapcsolódásra második otthonul szolgál. A kisszékelyi ház leendő lakóit állandó lakhelyük, munkahelyük és iskoláik a fővároshoz kötik. A nyaralóban töltött idő évközben heti 2-3 nap, nyaranta viszont ez lesz az otthonuk. A ház négy fő, 2 felnőtt és 2 tinédzser számára épül, alkalmanként rokonokat és vendégeket is fogadnak. Tervezési feladat a teljes telek és közvetlen környezete kertészeti és tájépítészeti megtervezése, a helyszín zárt vagy nyitott portaként történő megfogalmazása is. A telken a leendő megrendelő gazdasági tevékenységet nem kíván folytatni.  

2. A HELYSZÍN ADATAI, ADOTTSÁGAI

A község

Kisszékely (Tolna megye,  é. sz. 46° 40′ 46″, k. h. 18° 32′ 20″,)  zsákfalu a Tolnai-hegyhát északi vonulatai között. A településtől északra, mintegy 8 km-re folyik a Sió-csatorna. Az erdőkkel és megművelt mezőgazdasági területekkel borított intenzív dombvidék völgyeiben, a falu közvetlen határában 5 kis tó is található.

A község történetéről, épített és természeti örökségéről, értékeiről a mellékletben található Településképi Arculati Kézikönyv (TAK) nyújt betekintést.

Kisszékely kulturális örökségének fontos része, hogy a Lázár Ervin író és felesége Vathy Zsuzsa írónő nyugdíjas éveikben nyaranta a faluban vásárolt öreg házban alkotott és pihent. Ennek emlékét az egykori nyaralóban megvalósuló emlékház mellett tematikus turistaútvonalak is őrzik.

A 20. század elején is még több mint 1500 főt számláló faluban a legfrissebb, 2019-es adatok szerint 310 lakos él. Mintegy harmaduk helyben dolgozik: az önkormányzat, egy tehenészet, erdészet, panziók és magángazdaságok a legfőbb munkaadók. A faluban élő többi munkaképes felnőtt és diák ingázik a környékbeli városokba és falvakba. A falu közössége számára továbbra is az elvándorlás és a népességszám fogyása jelenti a legfőbb kihívást. Ezért a falu elsőrendű céljai között a szezonális betelepülés és a turizmus ösztönzése áll. Ennek a folyamatnak a munkahelyteremtő lehetőségei a közösség reményei szerint hozzá fognak járulni a község elnéptelenedésének megállításához.

 

A telek

Hrsz.: 315 és 316, mely telkek összevonásával jön létre a tervezési telek. (ld. Melléklet, geodéziai felmérés)

Az egyesített telek mérete: 1669 m2

A telekre vonatkozó szabályozási előírások (ld Melléklet, HÉSZ):

  • Övezet jele: Vt2, Településközponti vegyes terület
  • Beépítési mód: O (K), Oldalhatáron álló (Kialakult)
  • Építménymagasság: max 5,5 m
  • Beépítettség: max 40%
Helyszínrajz szerkeszthető formátumban geodéziai felméréssel, fotókkal itt található: https://drive.google.com/open?id=15Q0oXn1MlnLzWamDBkz_t-PE28OekuhC

A telek egy délre néző, a völgyben húzódó falu felé enyhén lejtő “fennsíkon” fekszik. Megközelítése egy meredekebb rézsűn keresztül az északi telekhatáron lévő aszfaltozott útról történik. Déli végében egy nagyobb terepletörés képez természetes telekhatárt. A telken jelenleg nincs növényzet.

Dél felé nézve, a község házai felett látszik a szemben lévő dombon álló kilátó. A telekkel szomszédos lejtős területen áll Szent György vértanú katolikus temploma, mely a településkép meghatározó eleme. A templom és környezete műemléki védelem alatt áll 4238-as törzsszámon és KÖH azonosítószámon (ld. TAK).

Közművek

  • Vízellátás: hálózati bekötési lehetőség a felső útról.
  • Villamosellátás: normál légkábel a felső útról.
  • Szennyvíz: csatornahálózat nincs, kiépítése gazdasági okok miatt nem lehetséges. A faluban a szennyvíz kezelése telkenként, biológiai tisztítóval, természetközeli tisztítással történik, mely rendszer kiépítését egységesen mindenki számára szerződéses vállalkozás végzi.
  • A telken nincs lehetőség vezetékes gázbekötésre.
  • Internet: légvezetéken az egész faluban biztosított a szélessávú szolgáltatás.

3. TERVEZÉSI PROGRAM ÉS CSALÁDMODELL

Lakótér igények a következők:
  • Előtér, közlekedő, gardrób: ~ 6 m2
  • Konyha - nappali - étkező egy légtérben: ~ 50 m2
  • Kamra:  ~ 3 m2
  • Dolgozó-Könyvtárszoba, a szülői hálóhoz közel, délre illetve a templom felé tájolva: ~ 16 m2
  • Szülői háló, a templom felé tájolva (legyen külön területen a tini és vendégszobától): ~ 16 m2
  • Zuhanyzó, a szülői hálóhoz, itt lehetne a mosógép is: ~ 6m2
  • Tini szobák - 2 db délre néző: ~ 12 m2/db
  • Zuhanyzó a Tini szobákhoz: ~ 6 m2
  • Vendégszoba: ~ 12 m2
  • Vendég kis fürdő zuhanyzóval: ~ 4 m2
  • Tároló - bicikli, ping - pong asztal, sporteszközök stb. részére: ~ 12 m2
  • Emellett egy kerti tárolóra is szükség lesz. Terasz részben fedett, akár télikertként is funkcionáló résszel: ~ 50 - 60 m2

A ház nettó alapterülete a fedett beálló, a télikert és a külső tárolók nélkül:~ 155 m2

Egyéb funkcionális igények:

  • Fedett beálló 2 autó részére
  • Kertben kemence
  • Kert végében állatetető elsősorban őzek számára

A Család négy fős, 2 felnőtt és két tinédzser. A szülők hétköznap Budapesten és annak környékén dolgoznak, a gyerekek iskolái is itt vannak. A család már évek óta a faluban tölti a nyarait és a szabad hétvégéit. Tagjai aktívan és kezdeményezőként vesznek részt a falu közösségi életében, annak szervezésében, sőt gazdasági tevékenységet is folytatnak. Ez az új ház lesz az első saját vidéki otthonuk, mely ilyenformán a letelepedés szimbolikus erejével is bír.

4. BENYÚJTANDÓ MUNKARÉSZEK

A teljes pályázati anyag beadása szabadon választott technikával feldolgozva, kiállításra alkalmas (max. 6 db) digitális tablón, a megadott honlapra feltöltve, a szerzőt be nem azonosíthatóan feliratokkal, magyarázatokkal ellátva történik és a következő elemekből áll:

  1. Koncepció tervlap Javasolt tartalom: helyszíni összefüggések, urbanisztikai (társadalmi) kontextusok bemutatása, beépítés, struktúra, technológia, anyagok, inspirációk, innováció.
  2. Helyszínrajz a településen belüli összefüggések bemutatásával M = 1:1000
  3. Helyszínrajz a telek kertészeti tervével M = 1:200
  4. Alaprajz M = 1:100 Minden eltérő szintről a léptéknek megfelelő részletezettséggel.
  5. Metszet M = 1:100 Legkevesebb 2 db, de a terv megértéséhez szükséges mennyiségben.
  6. Jellemző homlokzatok M = 1:100 Legkevesebb 4 db.
  7. Látványtervek, külső és belső, minimum 4 db, tetszőleges technikával.
  8. Műleírás ábrákkal. Tartalma: építészeti műleírás, a léptéknek megfelelő szerkezeti, épületgépészeti és - villamossági műszaki leírás, energetikai koncepció, az adott támogató cégek termékei beépítésének dokumentálásával.
  9. Digitális füzet: valamennyi fenti tartalom A4 formátumban.
További, szabadon benyújtható tablókon elhelyezett munkarész: rajz, skicc, magyarázó ábra, makettfotó, műszaki részletrajz a jobb megértés érdekében.

5. A PÁLYAMUNKÁK TARTALMÁRA VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK ÉS MEGJEGYZÉSEK

  • Ha a tervrajzokon és a műleírásban konkrét szerkezet- és termékmegjelölések jelennek meg, akkor azok legyenek a Támogatók által gyártott vagy forgalmazott termékek és szerkezetek. Például nyílászáró (Internorm) hővisszanyerő berendezés (Zehnder), garázskapu (Hörmann) stb.
  • A Támogatók a regisztrált pályázók számára a pályázás ideje alatt terméktámogatást nyújtanak a Kiírásban megadott kapcsolattartón és a pályázat honlapjára feltöltött termékinformációkon keresztül.
  • Fontos, hogy a  pályamunkák a koncepciótervnek megfelelő részletezettséggel dokumentáltan foglalkozzanak az épületgépészeti és energetikai problémák megoldásával is: lásd. korszerű fűtés (pl. hővisszanyerő alkalmazása), légtechnika, stb.

6. AJÁNLOTT TERVEZÉSI SZEMPONTOK

  • Kontextus

A tervezett épület viszonya a meglévő falu/város/település/táj szövetéhez, a funkcionális és infrastrukturális kapcsolatokhoz, valamint a társadalmi és kulturális adottságokhoz.

  • A fenntarthatóságot segítő tér- és formaképzés

Az épület(ek) térstruktúrájának és funkcionális elrendezésének vizsgálata és megfeleltetése a tervezési helyszín morfológiai, geológiai, (mikro)klimatikus adottságaihoz.

  • Helyénvaló és környezettudatos anyaghasználat, technika és technológia

Az építőanyagok és technológiák kiválasztásánál is érvényesüljön a fenntarthatóság koncepciója: pl. helyi anyagok használata (szállítás, beépítés kérdése), újrahasznosítás, stb.

  • Intelligens, hatékony és takarékos energiafelhasználás
A rendelkezésre álló hagyományos erőforrások, nyersanyagok átgondolt és takarékos használata mellett jelenjenek meg a megújuló erőforrások és nyersanyagok is.
  • Környezettudatos design

A környezettel és a az adott hellyel harmonikusan együttműködő magas építészeti minőség a fenntartható építészet fontos jellemzője.

  • Komfortos és humánus lakókörnyezet
  • Innovatív potenciál

A Kiíró szeretné, ha a pályamunkákban megjelenő új- és korszerű,  építészeti és technikai megoldások követendő és továbbfejleszthető mintaként is szolgálhatnának jövőbeni projektek számára.

MELLÉKLETEK

Linkek a cégek pályázati anyagaihoz, innovatív termékeihez, tervezési segédletekhez, konzulensek elérhetőségeihez.

Kisszékely helyszínrajz, településrendezési terv, képek, arculati kézikönyv:

Ide kattintva tölthető le.

Kisszékely google maps:

Ide kattintva tölthető le.

Kisszékelyi telek drónfelvétele:

Ide kattintva tölthető le.

PARTNEREINK

Barabás téglakő

MÉDIA PARTNEREINK

DÍJAZOTTAK

Hallgatói jogviszonnyal rendelkező kategória díjazottjai:

Építész, építőművész, építészmérnöki diplomával rendelkező tervező kategória díjazottjai:

Hörmann Hungária különdíjasai:

Mapei Kft. különdíjasai:

Kisszékely Község Önkormányzatának különdíjasa:

Az összes pályamunka megtekinthető weboldalunkon.

GYAKORI KÉRDÉSEK

  • Lehet-e csapatban pályázni?
Igen, lehet. A pályázat feltöltő felületén lévő NYILATKOZAT-ot kell a csapat összes tagjának aláírni, kitölteni.
  • Benyújtandó munkarészek:
A Kiírók maximálisan 6 tablót kérnek. A tablók mérete max. A2. Ezek tartalmazzák a feltöltendő rajzokat. Egy-egy tablóra kerülhet több feltöltési kategória is pl. metszet+homlokzatok, stb. Nem követelmény az összes feltöltési kategória külön-külön való feltöltése, így egy -egy feltöltési hely adott esetben üresen is maradhat, de az összes munkarésznek (feltöltési kategóriának) meg kell jelennie valamelyik tablón.  

KORÁBBI PÁLYÁZATOK

A tavalyi pályázat eredményhirdetéséről és a nyertesekkel forgatott rövid film itt látható: