Style&Draw pályázat – a tervező saját otthona. Csorba Tünde álomlakása

Csorba Tündének lakberendezőként a régi értékek megőrzése, a történelmi stílusok felelevenítése a célja, élettereink otthonossá tétele, hogy azok ismét kényelmesek, hívogatóak és melegséget árasztóak legyenek. Tünde hiszi, hogy a modernizációnak nem kell megfojtania a szépséget, és hogy a mai igényeket minden apró részletig kielégítő enteriőr is lehet klasszikusan gyönyörű.

Hitvallása egyértelműen tükröződik pályázatában is, amelyben saját álomlakását tervezte meg. Munkájáról ő maga beszél:

Két fő részére terveztem meg a belső és külső tereket. Az életvitelünk eltér a manapság divatostól, megszokottól. Ritkán fogadunk vendégeket, akkor is maximum 2-3 főt. A baráti körünkkel inkább házon kívüli, aktív programokat szervezünk. Mindez azt biztosítja, hogy az otthonunk valóban a miénk legyen, ahova bármikor úgy léphetünk be, hogy a nyugalom tengerébe érkezünk, magunk mögött hagyva a rohanó világot, problémákat, feladatokat. Itt mindig ki tudunk kapcsolódni, csak kettesben, élvezve egymás társaságát.

Ezért lett a ház egy vidéki birtok stílusában kialakítva, holott a valóságban a nagyvárosban van, közel mindenhez. Bár a födém egy része megnyitható lett volna, nem érezzük otthonosnak a gerendák látványát és nem túl gazdaságos az ilyen belmagasságú helyiségek kifűtése sem. A ház stílusa klasszikus, angolos. A színek nyugodtak, harmonikusak. A kacsatojás kék adja a kellő hűvösséget a barna fapadló ellensúlyozásaként. Krémszínt választottam a bútorokra, ami egyensúlyban van az előző kettővel.

A szaniterek, a mennyezet és a nyílászárók azonban fehérek, hogy meglegyen a kellő frissesség. Sok az antik bútor és dísztárgy – koruk és eleganciájuk fontos kiegészítő elem. Nekem itt van az irodám is. Ez szükségessé tette egy dolgozószoba kialakítását, így el tudjuk különíteni a munkát az otthoni pihenés terétől. Hatalmas antik íróasztal és asztalos által méretre készített szekrények alkotják a fő berendezést. A helyiség a bejárat mellett kapott helyet, így, ha ügyfelet fogadok itt, nem kerül kapcsolatba a privát terekkel.

Az olvasás, mint hobbi, nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Gyűjtöm a könyveket, melyeket nyitott polcokon tárolok, hogy bármikor hozzáférhetők legyenek. Sok köztük az antik, ritka darab. A nappali egyben a könyvtár szerepét is betölti. Külön olvasósarok is kialakításra került. Ugyanitt kap helyet a párom hobbija: a nagy TV, a PS4 és az ezekhez tartozó elektronikai cikkek. A fatüzeléses kandalló került a fókuszpontba.

A terasz és a kert könnyedén elérhető a hatalmas teraszajtón keresztül. Biztonsági szempontból a két oldalsó teraszajtó ablakká lett alakítva. Főzni egyikünk sem szeret, ezért a konyha a legkevésbé fontos helyiség számunkra, amit nem is igazán használunk ki. Ma ez szintén ritkaságnak számít. Éppen ezért a konyhát próbáltam minél jobban elszeparálni a nappalitól, ahol viszont a legtöbbet tartózkodunk. Az L-alakú konyhabútor minden szükséges gépet tartalmaz. Egy különálló, antik kamraszekrény és egy mozgatható „kávésarok” egészíti ki.

Szinte mindig egyszerre készülődünk, így a fürdőszobában a nagy zuhanyzó és a két mosdókagyló fontos elem. Ide padlófűtés került a jobb komfortérzet miatt, amit egy törölköző szárítós radiátor tesz teljessé.

A ház többi részében hűtő-fűtő klíma van. A helyiség csak a hálószobán át megközelíthető, ezért ez is a privát szféra része lett. A hidegburkolat fa mintázatú, hogy ne térjen el a ház többi részének látványától. Minimális csempehasználattal, mosható falfestékkel és egyedi tervezésű, vízálló tapétával sikerült a szokásostól eltérő, tágas helyiséget alkotni.

A hálószoba az éjszakai pihenés színhelye, itt semmilyen szórakoztató elektronika nincs. A mobil eszközöket sem töltjük itt, az elektroszmog minimalizálása érdekében. Az éjjeli lámpák is két oldalról, külön vezetékezéssel kerültek bekötésre, hogy az ágy fejtámlája mögött egyáltalán ne legyen elektromos vezeték.

Innen nyílik a gardrób szoba, ami az összes ruhaneműnknek helyet ad. A hálószobához kapcsolódó teraszt főként télen hasznosítjuk, a karácsonyi dekoráció fontos részeként. A mosókonyha lehetővé teszi a házimunka területének és az azzal kapcsolatos eszközöknek az elkülönítését. A mosógép, szárítógép, vasalódeszka és ruhák rendberakásához szükséges munkafelület biztosítja, hogy ne kelljen ezen műveletek közül egyet sem más helyiségben végezni. Itt is padlófűtés van, hidegburkolattal. Ide került a plusz toalett is.

A nappalihoz tartozó nagy terasz ad helyet a kinti pihenésnek, ha az időjárás lehetővé teszi. A jakuzzi a párom nagy vágya volt. Keskeny úton közelíthető meg, melyet kültéri világítás és cserepes, gömb alakú buxusok szegélyeznek. A ház körüli út és a teraszok is mészkő hatású lapokkal burkoltak, melynek színe remekül illik a bézs vakolathoz.

Ritkán étkezünk kint. Mivel a nagyon meleg időt egyikünk sem viseli jól, inkább a hűvösebb évszakokban használjuk a teraszt és a grillt – szintén nem szokványos módon. A kert viszonylag kevés gondozást igénylő, kissé formális, ami illik a belső terekhez. A mini labirintust mindössze 40 cm magas buxusokból alakítottuk ki. Sok a rózsabokor, ami színt visz a zöld árnyalataiba. A hálószoba terasza előtti fenyőfát karácsonykor feldíszítjük.

Ez a ház tökéletes példa arra, hogyan lehet a mai rohanó világban nyugodt, otthonos otthont teremteni, hogy a klasszikus stílusok sosem mennek ki a divatból és tökéletesen összeegyeztethetők a mai technológiai elvárásokkal (pl. okos otthon), hogy a megszokottól eltérő életmód sem lehet ebben akadály és nem kell a divatot mindenáron követni, hanem magunkra lehet szabni. A legfontosabb mindig az, hogy az ott lakók úgy érezzék, tökéletes összhangban van velük az otthonuk és kiszolgálja minden igényüket.

Csorba Tünde teljes pályázatát megtekintheti ide kattintva. 

2023. május 10.

Eladóvá vált Az ördög Pradát visel főszerkesztőjének lenyűgöző luxuslakása

Ez az a különleges New York-i otthon, amelyben az ominózus Harry Potter-leadási jelenet játszódik. A 2006-os Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada )című vígjáték rögtön a...

2023. április 19.

Ez a Long Island-i ház bizonyítja, hogy a betonvilág és a melegség tökéletesen megfér egymás mellett

A híres Raffaella Bortoluzzi építész különleges csodát alkotott a hétvégi luxusnyaralóban. Az Olaszországban és New Yorkban tanult, legendás építész, Raffaella Bortoluzzi...

2023. január 18.

Így lesz a fürdőszobádból wellness-szalon!

Minden nap tökéletes masszázsélményt kaphatunk, ha jól választunk – ezt pedig a testünk és lelkünk is megköszöni.  Már az ókori Rómában nagy hagyománya volt a különféle...